MAGYAR AIRSOFT TALÁLKOZÓ

2011. október 23. Első Magyar Airsoft Találkozó Airsoft Aréna

 Egy újabb vasárnap, de merőben más, leszámítva a nyirkos, csapadékos időt.
Nincs koránkelés, nincs kapkodás, még az ebédemet is otthon fogyasztottam el. A játéktér pedig nem egy erdő vagy egy elhagyott laktanya, hanem egy profin airsoftosoknak kialakított CQB, CQC pálya, hála Lee (Lee Neville Tattersall) áldozatos munkájának, no meg persze jó néhány segítőjének. Az épülettel szemben lévő parkoló cseppet sem volt dugig, így meglepődtünk mikor beléptünk az éplületbe. Dugig volt.
Az előadóteremben, éppen egy DarkTactical-os bemutató zajlott, magyarázva a varrásokat, anyagok kémiáját és strapabíróságát.

 Páram oda is mentünk hallgatózni, mivel elsősorban azért jöttünk, hogy ezen az előadáson részt vegyünk. Sajnos azonban nem tudtunk sokáig maradni, mert készülődnünk kellett az INVADERS vs. R.I.P. visszavágó összecsapásra. Kerestük is az ellenfél tagjait, de nem találtuk őket. Akkor jött oda Dready, hogy Royonikék, már fent várnak minket. Gyorsan összepakoltunk és indulás! Gyors köszönés a srácoknak, rövid szóváltások és poénkodások közepette bevonúltunk a játéktérre. Közösen körbejártuk a területet, hogy felmérjük és memorizáljuk a pálya minden szegletét, hogy könnyebben igzodjunk el, mikor elindul a játék. Ezután jött a feketeleves. Épp belekezdtünk volna a játékba, mikor az egyik bíró közölte, hogy jöttek még játékosok és ők is játszanának. Na ennyit a visszavágóról.
Más lehetőség nem volt, hát az INVADERS-el összefogtunk és egy nagy rajként álltunk szemben a másfélszeres túlerővel. Gondoltuk magunkban mi baj lehet. Tévedtünk.
Az első körben lerohantak miket kevesebb mint 10 perc alatt bedaráltak minket. A másik oldal pályaismerete legyőzött minket.
Gyorsan összedugtuk a fejünk és stratégiát váltottunk. Átálltunk védekezésbe.
Felmértük a kezdés előtt a terepet a pálya közepéig és összedobtuk tervet. Elkezdődött.
Hoztuk a normát, a védelmünk kikezdhetetlen volt. Sehol nem jutottak át. Az INVADERS csapattagjaival vállt-váll vetve védtük a pozícióinkat. Egy talpalattnyi területet sem adtunk fel. Sorra löttük az ellent, de csak nem fogytak, sokkal többet öltünk, mint a fejenkénti 3 élet megengedte volna. Kicsit zavart ez minket, mert a játék akkor élvezetes igazán, ha mindkét fél betartja a szabályokat, de ettől függetlenül nyomtuk tovább.
Megtörtént az első konfliktus.
Hárman fogtuk a nyilást, jómagam pisztollyal céloztam mellmagasságban az ajtónyilást, mikor egy shotgunos srác bukkant fel. Tiszta célpont. Mindhárman lőttünk, én kétszer mellbe lőttem. A srác simán visszaugrott, majd újra próbálkozott, de nem mondta be akkor sem. Jules megunta és odament az ajtónyíláshoz, kivárt és kilőtt anyiláson találatot kapott, de ő is lött és szerinte talált. Nekem se kellett több, kiléptem és kiugrottam a nyílásom Jules mellett, három lövést adtam, le mindhárom mellkason találta, az ajtónyílás túloldalán gugoló srácot, de ő ekkor is azt mondta nem volt meg. Hát az agyam eldobtam. Ekkor jött le először és utoljára a bíró a fönti emelvényről. Végül is nekünk adtak igazat.
Ment tovább a játék.
Nicola 50BB-t küldött az egyik ellenfél fegyverére, de a fegyver nem esett ki a játékból és folytathatnám tovább a negatívumokat.
A pálya tökéletesen lett kialakítva, igaz több átjutási pont nem ártana, de nagyon élvezetes terep CQG-ra. Kicsivel több bíró figyelne föntről, biztosan korrektebben zajlanának a játékok, de addig magunk között csak úgy hívjuk ezt a pályát, hogy Cheater képző! A R.I.P. henger sajnos elmaradt, de bebizonyítottuk, hogy a védelmünk még mindig tökéletes!
Egy szónak is száz a vége, a negatívumoktól függetlenűl nagyon jól éreztük magunkat, de ide csak akkor jövünk vissza, ha ismerjük az ellenfelet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Neo

AIRSOFT CSAPAT

Kojak  / The Old Man RIP tag  

  Kojak

Old Man

 

Tovább

Nicola  /  RIP tag  

  Nicola

 

Tovább

Amon  / The Old Man RIP tag  

  Amon

 

Tovább

REDsun  / The Old Man RIP tag  

  REDsun

 

Tovább

REDsun  / The Old Man RIP tag  

  Dr.Neo

 

Tovább

Jurgen  / The Old Man RIP tag  

  Jurgen

 

Tovább

Svéd  / The Old Man RIP tag  

  Svéd

 

Tovább

Puccos  / Webmester RIP tag  

  Puccos

Webmaster
 

Tovább

 

Airsoft service   darktactical, katonai, rendvédelmi ruházatok és felszerelések,  kiegészítők javítása, átalakítása és gyártása
Kiválaszthatod hol szeretnél Airsoft pályán játszani   A játék amit játszol, ahogy még sosem játszottad
Nyugat Airsoft   Légiós Military
Az oldal fő profilja az airsoft, azon belül is a magyarországi közösségek, események, játékok de felmerülhet bármi más téma is ami megmozgatja a fantáziátokat
INVADERS!   38-asok
Dreadwill Team   Dabas S.A.S.
Nimród Airsoft Troop