2012.08.17. - 19. Nyárzáró Buli

2012.08.17. - 19. Nyárzáró Buli Makád

Ismét egy nyár, ismét augusztus, ismét Makád!

Elérkezett az idő egy újabb csapatépítő tréningre, amit minden évben rendszeresen megtartunk, amolyan nyárzáró buliként szinte már hagyományszerűen. Idén majdnem mindenki a párjával érkezett, két tagunkat leszámítva, akiknek a hiányát sajnos éreztük, de bánatunk semmivé foszlik, hiszen az egyik tagunk apai örömök miatt van távol a csapattól!

Így kívánnánk neki és kedvesének utólag is még egyszer hatalmas Gratulációt a kis Áron megszületése alkalmából!

A másik tagunk pedig Puccos, aki sajnos nem tudott eljönni. Sajnáljuk Puccos, de lesz még rá bőven lehetőség.

Rezi barátunk, a csapat fotósa is késve érkezett, de hamar behozta a lemaradását és még a Jedi tanácsot is sikerült összehívnia vasárnap hajnalban.

Mivel Makád, mindig van ünnepelni való, így most sem volt másként. Két születésnaposunk is volt, Jurgen és Nicola, kiket méltón fel is köszöntöttük. Jurgen egy gyönyörű szép sorszámozott AK bajonettel lett gazdagabb, Nicola pedig egy új Puxing 888-as rádióval.

Viszont itt még nem volt vége a szülinaposoknak, hiszen 2 aprósággal gyarapodott piciny családunk, Enikő és Áron személyében, akik egészségére is ittunk.

Nem hagyhatjuk ki a dinnyeugró és dobó versenyt sem, ami felettébb jó szórakozásnak tűnt és a dinnye másnap nagyon jól esett mindenkinek, hisz a megpróbáltatási ellenére egyben maradt.

REDsun barátunk szombatra egy fenséges pörkölttel kápráztatott el minket, ami a hajnali órákban igazi kincsnek bizonyult a nem éppen szomjas szájaknak.

Na és persze nem felejthetjük el Nicola vizes akciójelenetét sem.

Volt itt történet angolnáról és kecskéről, de ebbe most nem mennék bele…

Nem is húznám tovább a felesleges szót, inkább beszéljenek a képek helyettem.

Mindent összevetve egy felejthetetlen buli volt, ami simán benne van az éves TOP 10-ben.

A nyári Makádi buli egyben azt is jelenti, hogy vége a pihenőidőszakunknak és megkezdődik a játékszezonunk.
Így hát, leporoljuk a fegyvereinket és már bele is csapunk a lecsóba.

 

R.I.P. forever

Dr. Neo

AIRSOFT CSAPAT

Kojak  / The Old Man RIP tag  

  Kojak

Old Man

 

Tovább

Nicola  /  RIP tag  

  Nicola

 

Tovább

Amon  / The Old Man RIP tag  

  Amon

 

Tovább

REDsun  / The Old Man RIP tag  

  REDsun

 

Tovább

REDsun  / The Old Man RIP tag  

  Dr.Neo

 

Tovább

Jurgen  / The Old Man RIP tag  

  Jurgen

 

Tovább

Svéd  / The Old Man RIP tag  

  Svéd

 

Tovább

Puccos  / Webmester RIP tag  

  Puccos

Webmaster
 

Tovább

 

Airsoft service   darktactical, katonai, rendvédelmi ruházatok és felszerelések,  kiegészítők javítása, átalakítása és gyártása
Kiválaszthatod hol szeretnél Airsoft pályán játszani   A játék amit játszol, ahogy még sosem játszottad
Nyugat Airsoft   Légiós Military
Az oldal fő profilja az airsoft, azon belül is a magyarországi közösségek, események, játékok de felmerülhet bármi más téma is ami megmozgatja a fantáziátokat
INVADERS!   38-asok
Dreadwill Team   Dabas S.A.S.
Nimród Airsoft Troop