BLACK HAWK DOWN

2010. május 09. Black Hawk Down

 Ismét egy Black Hawk Down… Ez a három szó, igen közel áll pár tagunk szívéhez, mivel csapatunk anno a Delta Force Black Hawk Down nevű játékkal kezdte pályafutását, így nem is volt kérdés, hogy elmenjünk Kobzos második BHD játékára. A létszám véget 2 rajra oszoltunk

 és hosszú menetelés után megkaptuk az eligazítást.
A játék egy hosszú sétával indult, amit egy lány páros motozásával zártunk le, mivel mindent civilt és fotóst behatóan át kellett vizsgálni nincs náluk esetleg rejtett fegyver.

A játék elején figyelőposztokat kellett kialakítani és rendreutasítani a szomi felkelőket, ami kicsit unalmas volt, de hát mit lehetett tenni, a parancs az parancs. Majd elindult a csetepaté. Rögtön az elején Nicola egy m40-s gránáttal hasba lőtt egy ellenfelet és vele együtt a folyosón masírozó 6 harcostársa is elesett. Ne felejtsük el REDsun gránátos kirohanását sem, mikor kilőve álltunk az épület előtt és az épültbe épp akkor özönlöttek be a szomik, REDsun visszarohant egy élesített gránáttal és az első ablakon behajította, ami persze gellert kapott a falról és közénk esett, igaz halottak voltunk már, de nem estünk még eléggé darabokra, REDsun ezután egy magnum pisztollyal leszedte a meglepett szomi rajt. Mindent összevetve remek játék volt, nagyon jól éreztük magunkat, méltó volt a BHD nevéhez!


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Neo

 

AIRSOFT CSAPAT

Kojak  / The Old Man RIP tag  

  Kojak

Old Man

 

Tovább

Nicola  /  RIP tag  

  Nicola

 

Tovább

Amon  / The Old Man RIP tag  

  Amon

 

Tovább

REDsun  / The Old Man RIP tag  

  REDsun

 

Tovább

REDsun  / The Old Man RIP tag  

  Dr.Neo

 

Tovább

Jurgen  / The Old Man RIP tag  

  Jurgen

 

Tovább

Svéd  / The Old Man RIP tag  

  Svéd

 

Tovább

Puccos  / Webmester RIP tag  

  Puccos

Webmaster
 

Tovább

 

Airsoft service   darktactical, katonai, rendvédelmi ruházatok és felszerelések,  kiegészítők javítása, átalakítása és gyártása
Kiválaszthatod hol szeretnél Airsoft pályán játszani   A játék amit játszol, ahogy még sosem játszottad
Nyugat Airsoft   Légiós Military
Az oldal fő profilja az airsoft, azon belül is a magyarországi közösségek, események, játékok de felmerülhet bármi más téma is ami megmozgatja a fantáziátokat
INVADERS!   38-asok
Dreadwill Team   Dabas S.A.S.
Nimród Airsoft Troop